A Ghost of Lukács hiány-kutatást az a kérdés előzte meg, hogy vajon miért érdekel az eltörlés és a hiány művészeti megfogalmazása? Utólag átttekintve könnyebb összefoglalni, mert összefuggéseiben kontextualizálhatóak, amiről akkor esetleg még összefüggően nem tudtam volna értelmezni, melyek lényegesek Lukács értelmezésemhez.
1997-ben egy kontrolált művészi kifejezés mód esztétikai rabsága tudatosult meg bennem, ami 2010-re erasure events és közönséget bevonó eseméynekben öltött formát. 2010-2016 időszakban végül az eltörlés lett egy olyan kifejezésformám, ami képes volt, a magammal hozott formális ábrázolást levetkőzni és a nézők bevonásával azt absztrahálni a majdnem fehér falig. Ez a formátum adott ugyancsak lehetőséget a háromszög-dinamika felismerésére ami segített értelmezni, hogy hol kezdődik és végződik a mű, művész, közönség és annak mik az egyre distabilizált szükségletei. 2016-tól a distabilizációs folyamatok a művészet és kultúra infrastrukturális szerkezetét világította meg előttem, aminek merevségét annál sokkal izgalmasabb egymással összefüggő elméletek közti átjárás lehetőségét és szükségletét hozta előtérbe. http://ghostoflukacs.com/memorial-materiality/
Az elméletek közti átjárás tehát lehet bármilyen gyakran külön értelmezett terület. A Lukács szobor helyzetének megértéséhez az esztétikától kezdve, a politika, és társadalomtudományon át a kollektív öntudat és pszicologiái bármilyen diszkurzusra hajamos szakterület bevonható. Művészként, kutatás-praxis-mint műalkoztás módszerrel azt feltételezem, hogy ez lehetséges, de szakértőnek nem nevezném magam, inkább annak a gondolatmenetnek a levezetésére használom kutatásomat, hogy erre képes és érdekelt szakemberek véleményét bevonjam. Ezen egyik terület a Lukács filozófiája, korántsem próbálok Lukács szakértő vagy filozófus lenni, de a művészeti oldalról felajánlott értelmezésem egyenrangúnak és érdekesnek tartom. Erre a Lukács szobor körüli alkalmazott-diktonómia jó példa. Kutatásom a széthúzás és mesterséges ellenség uszítás közötti csendre figyelt fel. Ez a diktonómia azon alkalmazása, ami dialektikát egyenesen lebénítja. A jelenlegi Orbán-kormány bármelyik stratégiája, legyen az mesterséges vészhelyzet stratégiája, felhasználva a félelmet vallási, nemzetvédelmi, vagy egyéb idegengyűlölet ürüggyel, ami annyira káros félelmet produkál, hogy automatikusan működik a populista társadalomban. Amíg a hős és ellenség polaritásában él, a félelem diktálta motiváció gyors reakciókra ösztönzi az országot, mert könnyebb egyszerűsíteni, mint szembenézni a felelősségeinkkel. Az anti-Lukács propaganda egy nagy gubanc-állapotot okoz és az egész témától való menekülést és érdektelenséget alakít ki a téma körül. Ez a kommunikációs zaj-manőver politikai ping-pong körforgást okoz és kifárasztva a figyelmet vakvágányra fut, a Lukács ügy pedig nem marad más, mint egy kísérteties félelem mítosz.
Ezért könnyebb az ellenzéket védekező állásba szorítani és a rossz-gonosz egyszerűsítésre redukálni, azaz kiiktatni. A pénz beszél, és a kormány arra számít, hogy a krízisben bármit megteszünk az “ön-védelem” érdekében. Az anti-Lukács propaganda dialógus hiányában védekező állásba szorította a Lukács szakértőket és Lukács örökség védőit, olyannyira, hogy a közegben egy nagy gubanc-állapotot okozva a közönséget az egész témától elidegenítette. Ez olyan érdektelenséget okozott a téma körül, ami szabad utat ad a győlölet keltés és üldözés stratégia manipulátorainak. A kérdés az, hogy hogyan lehet ebből a mérgező dialogus hiányból egy egészséges dialektikus dialogusba kerülni? Mi segíthet abban, hogy magyarországon is hozzáférhető legyen Lukács öröksége, hogy kiegyenlített feltételek mellett Lukács szándékát és útkeresését ismerhessük meg és nem annak sokszor sokféleképpen átírt változatát. Ez a kérdésfelvetés azt is magába hordozza, hogy mi segíthet abban, hogy saját munkám valódi öszinte szándéka szerint lehessen olvasható, nem annak kiforgatásában.